el vagyok keseredve, nem érdekel gyakorlatilag a saját életem. Hetek óta készülök rendszerezni dolgokat, címkézni, egyáltalán felírni naptárilag, h aznap mit csináltam, de kurvára nincs hozzá hangulatom, mondhatni le se szarom az egészet, aztán majd évek múlva nézek mint a búcsúban, ha nem lesznek emlékeim. Mindegy, már leírni se érdemes az egészet

Másrészt holnap megkérdezem a nem túl nagyon barátságos műszakvezetőnket, h esetleg lenne-e még számomra hely a jövő hét utáni héten is, mert jaj úgy élvezem én a gyárat. Sokminden miatt az ideális munka számomra, mert
a) végre kicsit kiizmosodok (iszonyat szenvedések árán, de kiizmosodok)
b) szabadon lehetek koszos, nem kell folyton tisztálkodni, habár ahogy múltkor megfogalmaztam egészen higiénikus, ahhoz képest, h mekkora kosz van
c) a munkaruhához tartozik a sapka, ami az egyik mániám ugyebár
d) és nézegethetek jóképű legényeket (igazából ez egy darabot jelent, aki ma ment szabadságra egy hétre, viszont rámkacsintott, mikor elköszönt)
és ha nem is a jóképű legény(ek), de a jófej emberek, az azér nem semmi. Ma például 2 új káromkodást tanultam, egyiket még reggel tulajdon édesanyámtól, a másikat a rózsi nénitől a kenyérben mint részleg, ez utóbbit sajnos elfelejtettem, anya-féle az volt, h "az isten basszon meg a jegelt faszával" bár ez ebben a modern kánikulában szinte kívánnivaló:) És ma megismerkedtem közelebbről a diákmunkásokkal, mert segítenem kellett nekik burgert csomagolni (ez a hamburger zsemle rövidített megnevezése, roppant talányos gondolom) és igen aranyosak voltak
Meg a györgyi néni az árukiadóból (mint részleg) megismert, pedig 3 éve dolgoztam vele, és a nevemet is tudta, és azt mondta, h gyakran megemlegetnek a teri nénivel, mer most valami istencsapása belassult kezétféltő csaj a plusz munkaerő, aki 2 hónapja van ott, és 6 hétig kellett betanítani! Meg ott kellett maradnom túlórázni (asszem még sosem túlóráztam eddig) hogy a matyival kenyeret csomagoljak, vele nagyon jól mulattam, habár nem állt szándékában mulattatni engem, csak idegeskedett összevissza szegényem, amin én röhögtem, majd azt mondta, h nagyon felidegesítettem, és most már muszáj találkoznom vele szombaton:)

és ma még az is kiderült, h az a bizonyos peti nevű új lakótársunk mégsem az új lakótársunk (egy ideig egyébként nem is petinek hívták, hanem ádámnak) mert lemondta a kisköcsög, úgyhogy továbbra is lelkesen és immár egyre kétségbeesettebben keresünk megfelelő partnereket mindennapjainkhoz