Múltkor még azt hittem, hogy az év poénja roli legendás "Csak figyelj!" mondata lesz, ám történt egy s más azóta, ami döntögeti a csúcsokat. Majd legközelebb ezt is leírom, de most inkább az év eleji dolgos hétköznapok...
Vizsgázgatunk-vizsgázgatunk, és egyre inkább a vakszerencse, ami átsegít az ilyen helyzeteken, de figyelek, hogy ne essek át a ló túlsó oldalára. Ennyit a vizsgákról.
Tegnap találkoztam évikével egy habos kapucsínó erejéig, próbáltunk beszélgetni a szilveszteri élményeinkről is, de ez abból állt, hogy egy ideig ültünk egymással szemben némán, tanácstalanul, majd éva elmondta, amit a hábé mesélt neki, én pedig azt, amit a kata nekem. Ismét kiderült, hogy a régi magyar slágerek a zsebemben vannak, mert éva mondta, hogy youtube-ról ment a zene, és ő közben nézte a klipeket hozzá, és az ilyeneknél, hogy mondjuk hip-hop boyz, aszongya "nemcsak a koreográfiát tudtad, hanem még ritmusban is voltál bazeg" Amúgy tényleg az az én korszakom, mert rocky múltkor youtube-on ilyeneken pörgött, és a 10. szám után már könyörögve kért, hogy csak egyet ne ismerjek fel az elejéről végre, mert már neki ciki, hogy ennyire vágom :) Az ámokfutóktól a hold dala volt mindennek a teteje állítólag. Azt is megtudtam, hogy a hábéval táncoltuk az n'sync koreográfiát, illetve, hogy ismét kevesebben vannak, akik nem látták a mellemet, jah meg hogy a gabócs videózott, ajajj.
Szintén a napokban történt, konkrétan másodikán, hogy újra szingli lettem, és ha másért nem, ezért jó ez a jelszavas megoldás, mert most nem kell attól tartanom, hogy az érintett fiatalember elolvassa a róla szóló részt (ha valaki nem tudta volna, a zsoltinál ez történt, azért vettem le azt a bejegyzést, pöppet ciki). Szóval a petivel vége lett, és itt röviden kitérnék arra, hogy ez engem hogy érint, mert nyilván mindenki nagyon kíváncsi a lelkivilágomra:P (tudom, hogy nem) Ahogy ezt előre lehetett tudni, nem illettünk össze, nem akarok beképzeltnek tűnni, de szellemileg sem, és csúnya dolgokat csinált egyébként is, csak én mindig homokba dugtam a fejem, mert az egyszerűbb volt, mint kérdéseket feltenni vagy azokra válaszolni, de aztán így az újévben kinyílt a csipám, és már erősebb volt az az érzés, hogy legyen minden világos és tiszta, mint ez a folytonos hazudozás meg agresszió, és az sem érdekelt, hogy voltak tényleg jó pillanataink. Persze ő ezt úgy fogalmazta meg, hogy szerinte minden hibátlan volt, de nyilván így látta, mert neki nem hazudtak folyton a szemébe a legjelentéktelenebb dolgokról is, és őt nem zsarolták érzelmileg, és neki nem kellett állandóan attól félnie, hogy a másik mikor öli meg magát, amikor éppen részeg és be van tépve és epilepsziás rohama van. Az a legrosszabb, hogy ez az egész hazudozós-zsarolós viselkedése a pszichológiai betegségeiből (is) adódik, ezért egy ideig még olyanokra is gondoltam, hogy "nem tehet róla" meg ilyenek. Van ez a borderline-szindrómája is, ami miatt abszolút ellentétesen viselkedhet egyik percről a másikra (erősen hasonló állítólag a skizofréniához), és ami miatt van, hogy nem ismer bizonyos határokat. Iszonyat sok energiámat elvette az egész, és közben a mai napig halvány fogalmam nincs arról, hogy az elmúlt 2 hónapban volt-e egyetlen igaz mondata-e vagy sem. Egyik nap volt az édesanyja állítólagos temetése, és én mentem hozzá lelki támasznak, mert "andika, gyere, ezt nem teheted meg, ma volt anyu temetése" és végighallgattam, hogy "andika, tudod, milyen rossz volt ott állni anyám sírjánál?" én meg nagyon sajnáltam, mert ugyan hálisten nem tudom, de még elképzelni is rossz, és gondolom magában kurva jót röhögött, hogy itt ez a kis idióta, aki olyan kedves meg naív, mert másnap megtudtam mástól, hogy előző nap rohadtul nem volt semmiféle temetés. És milyen ember az ilyen, aki a saját anyja temetésével viccel, most komolyan, nagyon mérges vagyok rá ezért.
Szóval ilyenek voltak, és nagyon vakon viselkedtem, de igazából tudtam, hogy ez rossz, de attól még nem hallgattam senkire, és még akkor se fogtam magam, és húztam el a gecibe, amikor orosz rulettezett velem hullakészen betépve, mert szerinte az vicces, és ültem az ágyon, rámfogta a pisztolyt, egy töltény volt benne, kibiztosította, és rendesen meghúzta a ravaszt. Ezt megcsinálta háromszor, negyedszerre nem húzta meg, és akkor volt ott a golyó. Mint kiderült, azért nem húzta meg utoljára, mert egy pici résen látni, hogy mikor van a csőnél a golyó, persze én felháborodtam, hogy abban a félhomályban meg abban az állapotban azért ezt nem olyan egyszerű meglátni, bár inkább csak örültem, hogy abbahagyta. Mondjuk közben sem féltem igazán, persze vert a szívem, mint állat, de biztos voltam benne, hogy az én sorsom nem az, hogy ott haljak meg vele, és kizárt dolog, hogy úgy érjen véget.
Ilyen volt az egész vele, mint az orosz rulett. És nagyon szégyelltem is magam, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy segítsek neki a mindenféle bajával, de aztán asszem tényleg nem tudunk mindenkit megmenteni, és ugyanakkor még mindig úgy gondolom, hogy ha szomorú dolgot látunk akkor nem az a megoldás, hogy elfordítjuk a fejünket, ennek ellenére én most elfordítottam, és nagyon sajnálom a petit mint embert, de én ennél önzőbb vagyok. És nem is feladatom. És ha már itt tartunk, fecó vagyok, nem andika.
