Nem nagyon tudom még mindig hogyan kezelni a szülinapomat, idén egyenesen közömbösen állok hozzá, tehát még a pár éve megszokott félelem az "öregedéstől" is hiányzik, illetve most így jön ki. Amúgy én szeretem a szülinapomat, mert az egy jó nap, amikor sms-eket kap az ember, meg csokikát mondjuk és kedves szavakat, de idén még alkalom se lesz semmire, mert pont a hétvégén, konkrétan csütörtöktől vasárnapig napi 12 órát dolgozok, amivel kapcsolatban hálát adok az égnek, hogy legalább ez van, mert eddig ez se volt, de így nem lesz hegyibuli, amit pedig határozottan terveztem. Emlékszem az első barátokkal rendesen megünnepelt szülinapomra, balatonmárián volt, a 17., és az évike lefényképezett az öreg parkolójában a betonra festett 17-es szám mellett. Mondjuk kifejezetten jó, hogy az a póló, ami akkor rajtam volt, a mai napig rám jön minden gond nélkül, ezt is fiatalságom, vagy legalábbis lányos alakom megőrzéseként foghatnám fel:) Most azért meginnék egy öreg-féle nagyleót coca-colás pohárból, olyan hidegen, ahogy ott adták. És tudom, hogy furcsa ez tőlem, de jelen pillanatban maximum ez az, amire a 17 éves koromból vágyom:D
Egyébként lehangoltságom igazi oka jelenleg, hogy rájöttem a szakdolgozat-nemírási folyamatom miértjére. Az ok elég nyilvánvaló. Engem konkrétan nem érdekel ez az egész, hogy milyen problémák merültek fel ebben meg ebben a jogesetben, hogy mikor módosítják vmi kis pöcsömnyi részét a nagy egésznek, hogy módosítják-e valaha, hogy mit kell tenni ekkor meg ekkor, hogy kihez kell fordulni és milyen eljárás keretében, és az sem érdekel, hogy mikor végzem el. És nemhogy a részletekre nem vagyok kíváncsi, de átfogó képet sem akarok kapni az egész nagy misztériumról. Egyetlen oka van annak, hogy valamennyire minél előbb szeretném befejezni, hogy félre lehessen már rakni, és olyan dologgal foglalkozni, amit szeretek, vagy legalább valami olyannal, ami a megélhetésemet biztosítja (persze az még lehet, hogy joggal kapcsolatos lesz). És csütörtök este fog kiderülni, hogy hova vettek fel, szóval effektíve itt állok a töriszak kapujában, és most már tényleg nem érdekel a jog, amit mindig is "átmeneti időszakként" tartottam magamban számon, és a töriszakkal fogok rátérni majd valami olyasmire, ami ha nem is használok olyan nagy szavakat, mint hogy "az én utam", de mégiscsak most úgy gondolom, hogy az az lesz. És lehet, hogy egy életen át majd olyan valamit fogok dolgozni, amit nem szeretek, mert úgy jön ki a lépés, de az is lehet hogy nem, de akkor is, ha van valami, amit szeretnék tanulni, akkor az a történelem, úgyhogy ezt most majd megcsinálom, ha törik, ha szakad. És a jog most már tényleg annyira nem számít, annyira időpocsékolásnak érzem az egészet, hogy volt ez az öt év, de persze azért nem az teljesen, mert egy csomót buliztam tanultam, de múltkor meg például a danitól azt tanultam, hogyan kell laposcsomót kötni, és ezáltal már majdnem annyit tanultam, mint a jogon 5 év alatt. Ennyi. Hogy hogyan és miért jutottam el idáig, hogy mégis megvan minden vizsgám, és jó esélyem van a diplomára, arról halvány fogalmam sincs.
Szóval épp azzal kell megküzdenem, hogy legyőzzem az érdektelenségemet jogi tanulmányaim iránt, és az ezzel kapcsolatos nihilt felszámoljam, emellett a szülinapom valóban egy vidám eseménynek ígérkezik, magában foglalva annak lehetőségét, hogy 24 éves koromtól már talán nem mellékvágányokon közlekedem. (Azért akárhogy is, ezt a számot, mint életkort nehéz volt most leírni:D)
