Gondoltam magamban, muszáj meghallgatnom a dallas filmzenéjét, mert különben most már télleg összeomlik a szervezetem, valószínűleg csak emiatt vagyok képes még ülni. Igazából a tegnapi napot akarom leírni, mert olyan élményeim voltak, amik finoman szólva is rendhagyóak:) Szóval néhányan összeálltunk, mint az lgt, és meglátogattuk a hábét fonyódon ("hábé fonyódon van"). Reggel 10 47es vonattal indultunk roli, ates, székely, zsófi, fanni meg én. Nekem az első 2 percben sikerült összevesznem a rolival, mert nem voltam még a ház előtt, mikor jött értem, pedig korábban már ott voltam, csak inkább visszajöttem pisilni :) nem volt túl bölcs dolog, belátom. Na mindegy, volt 10 percünk az állomáson, hát bekaptunk egy sört.
Itt még senki nem sejtette, hogy is sejthette volna, hogy mi lesz itt....
A fonyódi sparban bevásároltunk minőségi asztali félédesből és hozzá illő amerikankólából, az eredmény krémesen lágy ízvilág lett. (itt már lehetett volna óvatos becslésekbe bocsátkozni a már említett "mi lesz itt"-témában) Én a magam részéről az első deci leótól berúgtam már, de hábé és roli is hasonlóan jártak. Akkor gyorsan megittunk még néhány pohárral, biztos ami biztos. Aztán nagy feladat állt előttünk, el kellett tolnunk a roncsot (hello tipu) a szervizbe, mert valami probléma volt vele (naná, nem csak viccből tologatjuk) ekkor a maradék leót már műanyagpohárban tartottam magamnál, h út közben is fogyaszthassam. Az elején még nem fértem oda a kocsihoz, és úgy nézett ki a dolog, h ates kormányzott, hb székely roli zsófi tolták, fanni fényképezett én pedig a leómmal futottam a kocsi után és kiabáltam, h "hajráhajrá". Aztán már toltam én is persze, bevetettem a szuper erőmet. Roli szerint egyébként 32-vel toltuk, de a kocsi ettől függetlenül csak 5tel ment :) Itt egyébként, habár még csak olyan 2 óra magasságban jártunk én már homályosnak érzékeltem a külvilágot. Aztán beugrottunk a restibe egy sörre, majd át a kikötőbe (gondolom így hívják...) és felszálltunk a 2: 45ös sétahajóra. Igazából nagyon kedves volt mindenki, pedig gondolom az utasok nagy része csendesen nézegelődni akart az úton, meg merengeni de semmiképpen sem nekünk asszisztálni ahhoz, ahogy borosüvegekkel meg műanyagpoharakkal kiabálva futkorászunk és fotózkodunk mindenkivel, aki él és mozog :) Ezt egy kicsit eltúloztam most, de annyira nem. Hát aztán valami csoda folytán sikerült mindannyiunknak a hajón maradni amíg át nem értünk badacsonyba, és akkor én már télleg nem nagyon emlékszem. Mindenesetre asszem felmentünk a hegyre egy darabon, és ott egy roppant hangulatos helyen borozgattunk egy kertben németekkel és egy pulival, aki olyan hihetetlenül szép volt, és aranyos, meg okosszemű (ellenben velem) A gazdája le is ült hozzánk, és arra emlékszem, h a többiek azt akarták, h majd én beszélek vele németül, de akkor szerintem én már semmilyen nyelven nem tudtam, németül meg amúgy sem. De az a kutya, jajdeszép. Aztán a fanni mondta, h engem nagyon nehéz volt lehozni a hegyről, és készültek képek arról, ahogy a földön fetrengek és kapálózok (kiemelném, h ekkor még nem volt délután 5 óra) Aztán gondolom visszahajóztunk fonyódra, de erre nem mernék megesküdni:) Ott amire emlékszem, h  pánikhelyzet, mert néhányunknak nem volt jegye visszafelé, és ez vonatindulás előtt nagyon nem sokkal jutott eszünkbe. De persze nem mindenkinek, mert a rolinak például még akkor sem, és így szegényemnek le kellett szállnia valahol a vonatról:( A vonatút további eseménye bolf tomi és rebi váratlan feltűnése, én nagyon örültem nekik. Csomót beszélgettünk arra emlékszem. Bolftomi azonnal közölte, h így haza nem mehetek anyámhoz, ezért az állomáson felnyaláboltak és elvittek hozzájuk kávézni. Nagyon jófejek voltak, én meg próbáltam nem elájulni, és sikerült is (ez a tevékenység ettől kezdve az egész tegnap estémet kitöltötte) Náluk ott volt még egy haverjuk is, aki szintén nagyon kedves volt, és én őszintén csodálkozom, h olyan állapotban is képesek voltak emberként kezelni :) Ja, amire emlékszem a beszélgetésből, h a juciék valószínű június-július körül jönnek majd meg, jippíí (ebben az a jó, h nem szeptemberben) Nem tudom, mennyi időt tölthettem ott, de utána hazamentem. Ja nem, hazavittek, igazán le vagyok kötelezve komolyan. Egyébként kb évente találkozunk, és nekem akkoris általában valami problémám van, az alkoholból kifolyólag:(
Aztán itthon.... hát, ugye a kávé jó volt persze, de nem sokat segített rajtam, ahogy anya ma reggel az arcomba ordította, beszélni se tudtam, és volt pofám közölni, h nem tudom mi baja, megittam 2 deci bort badacsonyban, azt csak szabad. Ezek után többet nem kérdezett, és örülök, mert így nem kényszerített újabb hazugságra... Egyébként anya úgy gondolta, h én békésen lefekszem és alszom reggelig, ezen megint összevesztünk (= ő ordított, én pedig artikulálatlan hangokat adtam ki tiltakozásom jeléül), mert közöltem, h csak jófejségből jöttem haza, és már megyek is a városba. Hálisten kisbodnár pont felhívott, h menjek el vele a roli elé az állomásra kocsival, mert ugye szegény rolit leszállították. Én azt hittem, h a történtek józanítottak rajta, de olyan részeg volt, h hihetetlen, mivel hát amíg nem jött a következő vonat, beült a restibe:) Aztán kisbodnár eljuttatott a monyiig, ahol -csak, hogy a váratlanul feltűnő emberek számát növelje- megjelent a colában megismert kalandom, mintegy engem látogatandó, mert előtte életében nem járt arra, nem tudom, h jelöljem, ezért fantáziámat megcsillogtatandó s.b.nek fogom (ez a monogramja:)) Próbáltam kommunikálni vele, de nem volt túl sikeres, lásd előbb elemzett állapotom, meg egyébként ő is részeg volt. Akkor télleg minden erőmet össze kellett szednem, h ne hagyjam, h az alkohol teljesen átvegye az uralmat, vagyis, h leessek a székről, (de nem ám csak a padlóig,hanem még annál is lejebb, valami nyúlós masszába, ami benyúl a hónom alá és ide-oda dobál. Na kb így érzékeltem a külvilágot akkor) és összehányjam magam. Sikerült. De az a nemnormális mikor elbúcsúzott, le akart smárolni, (persze megértem, roppant csábos lehettem ahogy ott fél szemmel nyáladzhattam az asztalnál) minden maradék erőmet latba kellett vetnem, h sikerüljön elhárítanom, és közben a székről se essek le. Később ezt még egyszer megpróbálta, fanni ekkor fenyegette meg veréssel:) Aztán elment. Aztán szintén váratlanul feltűntek a mimi, dorka meg a rasztabandi, és akkor már elég sokan voltunk, és ők ittak rövidet is, azt már nézni se bírtam, télleg csak arra koncentráltam, h ne ájuljak el. Aztán fanni szerint kitaláltam, h jól vagyok, és akkor télleg jól lettem. Aztán átmentünk a gyógygödörbe, ahol beszálltam valami vitába ami a fanni meg a marci között alakult ki, de nem hiszem, h előbbre vittem volna hozzászólásaimmal a beszélgetés fonalát:) Amikor már rég fogalmam sem volt mennyi az idő, az is lehet, h ki is estem belőle:) akkor hazamentem. Hazafelé (váratlanul, természetesen) találkoztam a tünci volt pasijával, a csabival, aki nagyon kedvel engem, meg az új barátnőjével, aki ha nem is kedvel, de legalábbis hazáig rajtam röhögött, pedig semmit nem szántam viccesnek. Csabi ragaszkodott hozzá, h hazakísérjenek, ekkor megörültem, h majd tudják hívni a mentőket, ha összeesek:) ettől egyébként télleg nagyon féltem, én nem tudom miért, eddig nem szoktam.

Ennyit a tegnapról, és remélem mindenki átérzi, h mekkora erőfeszítésembe került ezt mind leírni, másnaposan, félrészegen, szülői terror sújtotta övezetben. Megyek pakolni, 5ös vonat rulez :)

és mindenkinek köszönöm a tegnapot, akik jelenlétükkel emelték az "est" fényét