Jelen pillanatban nagyon rosszul érezném magam, mert elvileg ma lett volna az utolsó munkanapom a bonbonettiben, de tegnap szóltak, hogy hát andika, tudnál-e még a jövő héten is jönni, én meg gondoltam magamban, h ha már a kokihoz úgyse megyek gólyatáborba (ezúton üdvözölném a kedves idegent), akkor egye fene, de a gyárban azt füllentettem, h csak szerdáig érek rá. Egyébként lehet, h csak szerdáig érek rá télleg. Azt mondták, h úgyis jó, és akkor várnak szeretettel:) Ma meg kaptam milka wafelinit a kollegináktól, mert elvileg ma lett volna az utolsó napom, és ezért közösen vettek, h viszlát, meg gyere jövőre is:) Egyébként 2 diákmunkatársamnak, petinek és kittinek télleg ma volt az utolsó napja, és ők is kaptak csokit, petinek a sapkáját is aláírták, és mondta neki is a műszakvezető, h maradjon még egy hétig, mer nincs ember; ezzel párhuzamosan kittinek meg -aki úgy volt, h jön a hónap végéig- azt mondták, h nem kell már jövő héten jönnie, kitti nem értette, h akkor nekünk meg mér akarják meghosszabbítani, én meg csak annyit mondtam, h jaj tudod, ezek variálnak összevissza.
Mindemellett ma mindennél jobban beleszerettem a már említett fiúba, akinek lisztes a zoknija, és ma odaállt mellém, nézte ahogy rakom a csokis croissant-t (ezt a gyár 80%-a krószán-nak becézi, de hallottam már a krásszán megszólítást is), amitől annyira zavarba jöttem, h kinyomtam a krószánból a csokit, de közben volt időm azt mondani (meg előtte megfogalmazni, természetesen), h "hello". Egy sikertörténet eddig a kapcsolatunk. Ja meg ma kért tőlem cigit, de a kitti adott neki gyorsabban, nem mondom, h nem akartam lelökni a lépcsőn. Jaj, az a fiú, hogy lehet valaki ilyen sármos még aközben is, ahogy a hamburger zsemle tésztáját dagasztja?! Nem mélyednék bele jobban, különben is, most derült ki, h ez az utolsó kanizsai hétvégém ezen a nyáron. Nem, nem sírok, erős vagyok, meg tudtuk, h egyszer bekövetkezik (nem, én asszem igazából nem tudtam...)