Magányos vonatútjaim alatt azért mindig értek kellemes élmények, bár természetesen annál jobb nem lehet, mint mikor sikerül rendesen elaludnom. Mikor szombathelyre mentem például, velem szemben egy macsó kinézetű harmincas faszi ült, izompóló, körszakáll, napszemcsi, mondom ez aztán nem szórakozni jött ide hallod, nézegetett is mindenfelé (a macsók mind ezt csinálják), meg rágózott határozottan, de egyszercsak elővette az állítsátok meg terézanyut! című könyvet, és utána egész úton kuncogva olvasta.
Másik vonatos faszim pest felé volt, azt hittem rá, hogy csöves, mert olyan szakadt ruhában volt, aztán csörgött a telefonja, és elkezdett szép magyar beszéddel jogi tanácsot adni a vonal másik végén lévőnek, szó szerint idézve a btk-t.
Mindig rájövök, hogy túl sok az előítéletem, mégha észre sem veszem.
Aztán találkoztam idiótákkal is, negatív kedvencem a blahán volt, állok a villamosnál, várom, hogy nyíljon az ajtaja, erre a mögöttem álló, középkorú csöves faszi (már megint az előítéleteim) odaszól nekem, hogy "mennyé má bazmeg" Én méltóságteljesen hátranéztem, és a felnőttekkel szemben használt magasabb hangomon (tudjátok, amire a koki azt mondja, hogy olyan, mint ahogy a galambok eszik a tápszert) nagyon nyugodtan odaszóltam, hogy "elnézést, még nincs is nyitva"; mire ő: "kussojjá, különben a fejeddel nyitom szét!" Ekkor már kinyílt, úgyhogy felszálltam, természetesen nem azért, mert megijedtem attól, hogy a fejemmel nyitja szét, mivel szemlátomást elég részeg volt ahhoz, hogy ne nagyon tudjon emberek fejével ajtókat szétnyitni, de azért nagyon felbaszta az agyam, hogy ne beszéljen már így velem, úgyhogy sutba dobtam a felnőttekkel szemben használt magasabb hangomat, és csak annyit mondtam megvetően, hogy "maga egy gyökér" A többiek szerint ennél csak egy durvábbat mondhattam volna, azt, hogy "gyökérnek tetszik lenni" Mindegy, legalább megpróbáltam.
Katával meg ülünk szerda este a bazilikánál (még sose láttam így premier plánban, hihetetlenül gyönyörű) mikor jön arra egy elmeháborodott, és ott a téren keringve folyamatosan ezt az egy mondatot kiabálja maga elé, meg néha emberek arcába, hogy "Megjött bárhonnan, de nem is akárhonnan!" Nyelvtanilag érdemes lenne elemezni úgy vélem. Meg megkérdezni tőle, hogy kiről beszél. Aztán elment, majd visszajött, még mindig ezt magyarázta, végül leült, és magában ringatózott. Én sajnáltam.
És tényleg nagyon meghatódtam a tömő utcai szemészeti klinika gyermekszemészeti osztályán, épp sorba álltunk katával és domival az ablaknál, ahol jelentkezni kell (hamarosan kiderül, hogy mit kerestünk a gyerekszemészeten, addig legyen ez a barátok közt mai sms-kérdése, válaszlehetőségek a szokásosak: igen - nem), mikor egy szép szőke loknis kislány, aki kb a seggemig ért, elkezdte taperolni a kistáskám, és nagyon élvezte, valószínűleg a kordbársony anyag miatt, én meg nem is figyeltem annyira, mondom milyen nyitott, érdeklődő gyermek, mikor mondja neki az anyja, hogy az egy táska, és csak akkor néztem oda, hogy hát mért emeli ki külön, és akkor vettem észre, hogy a kislány vak, a szeme teljesen fehér, és azért tapogat annyira, meg lóbálja a táskám, meg a katát is elkapta, nekem meg végigtapogatta a lábam, a cipőmhöz külön le is ült, annyira lekötötte, meg összehasonlította az anyjáéval, aztán visszatért a táskához, és közben mikor ajtónyitást hallott közelről, mindig összerezzent. Nagyon szívszorító volt, majdnem sírtam is egy pillanatra, aztán beszélgettünk az anyukájával, aki szomorú volt és kedves.
Én meg tényleg gondolkodom, hogy alkalmas lennék-e szomorú sorsú gyerekekkel foglalkozni, és ezt most már mielőbb ki kell derítenem.
