Ja, merthogy múlt pénteken letaszajtattam onnan, amikoris a 24-ből 20-at tudtam, ám mégis rosszat húztam, és én olyankor azt bizony általában visszaadom. Gondoltam is magamban, hogy akkor most fortuna a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodást elvette, de azért, hogy majd a polgár5-öt megadja. És lőn... Szemtelen, pofátlan módon basztam el a péntek-szombat-vasárnapot, majd hétfőn realizáltam, hogy 540 oldal semmiképp sem kisebbegyenlő három nap, úgyhogy pánik, meg hiszti, meg minden amit akarsz, és egyébként is, most már az abszolutóriumért küzdök, itt már mindennek tétje van, mármint hogy meglesz-e vagy sem. Domi megmondta az éjjel, hogy ez a mi napunk lesz, és tényleg az, a létező legjobb vizsgáztatóhoz kerültem, a pogácsás anetthez, hogy érzékeltessem, milyen híre van, idézném a mellettem állók beszélgetését, abból az időből (mintegy 2 órával ezelőttről) amikor még a beugró eredményére vártunk:
- Te kinél vagy?
- Pogi anett (kész vagyok a becézésektől, megjegyzem)
- Pogi anett?! Mi van, megnyerted a lottóötöst?
Aztán meg jó tételeket húztam, tényleg, lenyűgözőek voltak, előadásmódom is, úgyhogy szerencsére nem kellett elővennem azt az arckifejezésemet, amikor mondok egy mondatot egy tételről, majd olyan fejjel nézek a tanárra, mintha az adott témáról nem létezne több információ. Sőt," pogi" anett állítása szerint nagyon szépen megtanultam az egészet. Hát, végülis ő a szakember...
És akkor most arról, hogy milyen körülmények közt töltöttem a hétvégémet. Hábéval már jó előre lefixáltuk a szombat estét, melynek keretében valóban átmentem, fannival, és vittünk pezsgőt is. Az idő nagy részében rizsával kiegészülve iszogattunk a konyhában, központi téma rövidre vágott frufrum volt, mentek a hülyéskedések, én voltam fecó, az igazságos (Tényleg nem úgy nézek ki, mint mátyás az ezresen, bár hábé szerint csak azért nem, mert az egy jólsikerült kép), bármit tettem az úgy volt igazságos, még a mérleg nyelvét is mutattam hozzá, ahogy billeg. Majd hábé újra felfedezte magában a mestertamás énjét, természetesen ismételten a pezsgősüvegen található alkatrészek motiválták, hogy mennyire, arról kép itt Az ékszerek elkészítésének nemes feladatát fanni és rizsa vállalta magára, bár rizsa főként engem díszített. Szó szót követett, becsocsikáztunk, meg közben bontottam életemben először (!) pezsgőt is, hát nem mondom, lepergett előttem mindenki élete, aki a konyhában volt, de sikerült. Szóval már csak bort kell megtanulnom bontani (igen, még azt sem csináltam, pedig kihugyoztam már egy-két zsigulit életemben, ahogy ferus mondaná) Aztán szép lassan el lettünk buborékosítva (új szó, számomra, nagyon tetszik), és hábéval meg fannival békésen lementünk az egyetem caféba, hábé a fenti képen látható elemekkel tarkítva, és közben azt mondogatta, hogy "ezek a buzik már mindenhol ott vannak":) Itt már kezdtek minimalizálódni az emlékeim, az biztos, hogy 2kor bezártak, ekkor mentünk át a villamosba, ahol nagyleókat fogyasztottunk, és ott már a bálint is ott volt, viszont a hábé meg egyszercsak hazament aludni. Az éjszaka akkor vett váratlan fordulatot, mikor 3/4 5kor felhívott a peti, hogy találkozzunk, én meg mentem nagy boldogan, viszont sajnos arra, hogy mit beszélgettünk, arra sajnos nem emlékszem, pedig volt nagy tisztavíz-öntés a pohárba (nem, nem fogunk újra összejönni)
Aztán hazamentem a fiúkhoz, ahol roli várt frissen- üdén (akkor ért haza a munkából), illetve fanni és bálint hullafáradtan (ők le is pihentek), majd roli kreatív ötlete nyomán felkeltettük reggel fél8kor a hábét, merthogy hamarosan nyit az icsa (italcsarnok). Mentünk hárman nagy boldogan, és ekkor vett váratlan fordulatot a vasárnap délelőtt... Csak úgy röpködtek a kisleók, meg közben elmentünk egyszer kajálni is, meg pénzt kivenni, aztán vissza az icsába ugyanahhoz az asztalhoz ugyanazt fogyasztani. A magam részéről mindvégig meg voltam győződve arról, és ezt nem is titkoltam senki elől, hogy ők ketten papírpöcsök bizony, mert például a roli dolgozott, a hábé meg aludt egy keveset, bezzeg én ezalatt végig ittam (most mondja valaki, hogy nincs igazam:D)
Végülis délután kettőkor estünk össze a fiúknál, hogy így fejezzem ki magam, ami helytálló szóhasználat, a végén már például ilyen párbeszédek mentek:
én (merengve): - Jaj istenem!
hábé: - Ne is mondd!!
én: - Nekem mondod!
