Igazából mindig zavarban vagyok, ha nem történetmesélésre készülök, hanem csak úgy kedvem van írni, mert nem mindig tudom meddig mehetek el az érzések szempontjából, meg hogy ez egyáltalán mégis kire tartozik, és ha már itt tartunk, kit érdekel:) Tavasz van, ezt leszögezhetjük. Hogy ez az egyik legjobb évszak, azt is mindenki tudja, bár én szerencsés helyzetben vagyok ebből a szempontból, mert általában az a kedvenc évszakom, ami éppen van, vagy ha azt már meguntam, akkor az amelyik éppen jön.
És nagyon jól érzem magam a helyzetemben, értsd folyton barátokkal lógás, elfogadható anyagi háttér, bulidömping, szabadtéri programok, hazautazás napfényes nagykanizsára (ahol hétvégén város napja, jippííí) és mintha érezném újra, hogy élek, nagybetűkkel bizony. Eddig minden tavasszal azt szoktam "játszani", hogy visszaolvasom a 2003-as naplómat, amikor a szurokkal jártam, és akkor mondom magamban, hogy hú, ma április 24-e van, 2003. április 24-én ezt meg ezt csináltuk, többek között miatta is van különös jelentése a tavasznak, de idén nem fogom ezt csinálni, hagyni kell a dolgokat a helyükre kerülni, térben és időben, de legfőképpen saját magunkban, és hát én ne tudnám milyen szép dolog a nosztalgia meg az emlékezés, de akkor sem lehet ezt csinálni az idők végezetéig, nem lehet mindenre úgy emlékezni, mint ahogy akkor hittük hogy emlékezni fogunk, amikor megtörtént, és az idő igenis lineáris szerkezetű gyerekek, halad szépen előre, semmiképpen sem vissza, és ez ellen egy darabig szánalmas próbálkozásokat lehet tenni, de azt hiszem nem követhetünk el nagyobb hibát, minthogy a múltba csimpaszkodás miatt lemaradunk a jelenről.
Tavasz van, ilyenkor mindig ilyenek járnak a fejemben, sajnálom, de legalább már nem ez áll a középpontban