Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy új szemüvegem van, és rettenetesen ronda, rózsaszín és a tetejébe eszméletlenül csicsás, de hát hordtam, mert hordanom kellett hogy lássak. Majd ezek után álmomban gyereket szültem egy vécében, ott jött rám a fájás, mit tehettem volna (hát "szüljek a szopiáne mögé?!" :D) tesóm segítette ki belőlem, és még ott volt valaki a lányok közül is. Álmomban fiút szültem, de hogy mi lett a neve nem tudom, az se biztos, hogy lett egyáltalán, ilyen kérdések nem foglalkoztattak, ahogy az sem, hogy ki az apa, lehet, hogy nem is tudtam (persze ilyen a valóságban sosem történhetne meg, hogy nem tudom). És álmomban otthon hagytam a gyereket, én meg jöttem-mentem tovább a nagyvilágban ahogy eddig, azért néha megemlítettem, hogy nemrég szültem, de csak a sztori kedvéért. Csak egyetlen kérdés érdekelt szüntelen: hogy hogyan fogom majd megírni a blogomban ezt a szülés-dolgot, illetőleg indítsak-e külön kismama-blogot vagy a sima blogom keretei között írjam-e meg. Valóban, ezek a legkardinálisabb kérdések, ezek eldöntése nélkül neki sem lehet állni a gyermeknevelésnek. Ezek után ébren: A pest felé jövő buszon épp békésen olvasgattam, mikor a szemüvegem gondolt egyet és a jobb lencsénél elpattant a keret, a lencse pedig gyönyörű ívet leírva berepült az ülések alá. Annyit mondok, hogy nehéz megkeresni egy átlátszó dolgot félvakon a földön:) Az eset folyományaként megforrasztattam pestre érve a szemüvegem, de nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan újat kell csináltatni, mert ez már nem sokáig bírja. Tehát az álom fele teljesült, el is kezdtem már aggódni, hisz ha ez így megy tovább hamarosan gyermekáldás elé nézünk, és ahogy ez az álmomból is látszik, nem vagyok még ehhez a megfelelő szellemi szinten. Egyébként asszem külön blogot indítanék.