Egyértelműen a zene halhatatlanjai körül forog életem mondjuk úgy két hete mindenképp, konkrétan fejezetek zárultak le a zene halhatatlanjai kapcsán. Kezdjük a sokknál: michael jackson meghalt. Azóta persze a lemezeladásai rekordokat döntöttek megint, és mindenki róla beszél, és sosem volt még ennyire jó üzlet tudni valami félinformációt michael jacksonról, és elárulni olyanokat, hogy kopasz volt, vagy hogy kitől vannak a gyerekek. Én ezt annyira most nem akarom tudni, pedig a pletykáknál kevés minden hoz jobban lázba:) Én csak arra emlékszem, hogy életemben ő volt az első ember akiért úgymond rajongtam*, nagyjából 12 éves koromtól, mentek a kazettamásolások, meg a szobám szarráposzterezése, és el nem tudom mondani hányszor láttam a moonwalkert, és gyűjtöttem róla a cikkeket. Most így a halálakor mindenki rájön, hogy hú ő mennyire szerette michael jacksont, és én is így vagyok ezzel, hogy most újra michael jacksont hallgatok, és nem lógok ki a tömegből, nem is azért mondom, csak ez akkor is nagyon durva, hogy meghalt, akkora nagy ember volt ő a zenében, objektív mércével mérve, hogy szó sincs arról szerintem, hogy megoszlanak a vélemények, mert minden értelmes embernek, aki hallgatott valaha zenét, látnia kell, hogy michael jackson -függetlenül attól, hogy szubjektív alapon nyilván nem tetszik mindenkinek a zenéje- meghatározó alakja a popzenének, befolyásolta és alakította, és rajta hagyta a keze nyomát letörölhetetlenül, gyakorlatilag végig-moonwalkolt annak minden betűjén, és ilyen ám már akkor többet nem lesz:( nekem ez a kedvenc számom: the way you make me feel
A zene halhatatlanjai-vonalon egy világméretű érdeklődésre kevesebb igényt tartó fejezet is lezárult: július 7-én elhagytuk elvist egy 3,5 tonnás tehergépjárművel a misiviszi bt segítségével. Az utolsó napok már hálisten szinte érzelemmentesen teltek, mert a gyakorlati problémák mellett nem volt idő amiatt nyavalyogni, hogy "jaj, utoljára" és a többi. Itt megemlékeznék a július másodikai búcsúbulira, melynek keretében búcsúztattuk elvist, hivatalos nevén michael jackson és elvis emlékbuli volt, ám a rendezvényt egy rövidebb megemlékezéssel kezdtük a még élő legendára, britney spears-re. A buli többé-kevésbé az elvis-bulik régi fényét is visszahozta, habár nem voltunk annyian sajnos, de a létszámmal ellentétben az őrület nem csökkent. Résztvevők: lakók nyilván, tehát domi, kata meg én, domi részéről évi, zsuzsi és szabolcs, közülünk pedig rizsa, dani, dömpi, rocky és edro, évike és gabócs, fanni, babi, az öreg koncz, na meg juci és bandi. Meghívtuk még javadot az egykori iráni lakótársat, hadd búcsúzzon ő is, és kábé úgy képzeltük el, hogy odajön, mi külön nem terveztünk foglalkozni vele, úgyhogy a nyelvi akadályok miatt hamar elunja magát és max félórányi jelenlét után távozik. Ehelyett: odajött, mi, egykori lakótársai azért udvariasan beszélgettünk vele, bár én konkrétan nagyon élveztem, mert vicces volt, aztán valahogy mindig voltak beszélgetőpartnerei, nagyon jól érezte magát, táncolt, ölelkezett, ivott, és a kedvenc részem: többször megpuszilta a dömpi hasát:DDDD Dömpi egyébként hosszú félórákat beszélt neki arról, hogy mit tegyen ahhoz, hogy neki is ilyen szép hasa legyen, a leggyakrabban elhangzó intelem az volt, hogy egyen sok disznóhúst, amit javadnak speciel csak az iszlám vallás tilt, semmi más:) Olyan reggel hatig maradt egyébként, kicsit elszámoltuk magunkat:) További misztikus külföldi elem is volt a buliban, az isti nevű fiú, akit a domi barátai hoztak fel az utcáról, és mai napig nem tisztázott, hogy tud-e magyarul vagy sem. Rajtam kívül is többen összevesztek vele, hogy akkor most mi van mégis, mert egyszer rajtakaptuk szép magyarsággal beszélni, viszont angol származása ellenére még az angol kérdőszavakat is helytelenül használta. Jah és azt mesélte magáról, hogy ő bizony fegyverkereskedő, 4 éve, és nem tud kiszállni, mert túl sokmindenkiről tud túl sokat, és nem utolsósorban néz amerikai akciófilmeket. Perszepersze. (aztán ki tudja)
Egyeseknek halálközeli élményeik is lehettek volna, ha felfogták volna helyzetük komolyságát, ugyanis az évi meg a szabolcs kimásztak már a reggeli világosban az ablakpárkány alatt 1 méterrel lévő párkányra, és onnan nézegettek vidáman befelé (!), persze dömpinek se kellett több, egy másik ablakból azonnal megpróbálta ugyanezt, de szerencsére fanniból előtört az állat, és ordítással visszacsalogatta, dömpi nagyon meg is volt szeppenve, meg hogy "de hát ő csak ki akart menni beszélgetni"
A buli jellemzői voltak még a röviditalok, rám főként a bandi-féle pálinka tett mélyebb benyomást, de ahogy értesültem, rockynak is ugyanez húzta keresztbe másnapi terveit. Rizsa a tőle megszokott módon táncoltatott mindenkit, élmény volt, köszönjük, illetve a the way you make me feel-re állítólag olyan táncot adtunk elő, melyre kata begyűjtötte az embereket a konyhából, és azóta is úgy emlegeti, hogy a siketfajd dürgő tánca kutyafasza hozzá képest:)
Csodálatos utolsó elvis-bulinak csodálatos afterpartija volt kínaikajával és főtt kukoricával, meg híradóban is megemlített rettenetesen brutális égszakadással a keletinél, danival el is áztunk 1 perc alatt tökig konkrétan:) Rizsa persze az örök tendenciának megfelelően meg-megkóstolta a maradákokat, így történt, hogy megivott néhány "kupakkal" ahogy ő mondta, ez egy üveg pezsgőt, és néhány, valóban kupakba kimért bacardit jelentett.
Hadd tegyem hozzá, hogy sokunktól a lehetetlent elvárni reálisabb lett volna, mint a csütörtöki bulizást, mert ennek a bulinak nemcsak after-, hanem before-partija is volt, szerdán. Mivel kokiék (akik július elsejétől szintén pesten laknak) vica diplomaosztójából kifolyólag (ezúton is grat!) csütörtök este nem tudtak jelen lenni, ezért szerda este átjöttek, hogy azért ők is találkozzanak a frissen érkezett dömpivel, és mindannyian segítettek is nekünk pakolászni, illetve kábé 10 ember vitte vissza a szelektív szemetet is, szóval utána igazán megérdemeltük azt a néhány sört, amit hajnali fél2-ig a gangon fogyasztottunk, ahonnan egyenesebb út nem is vezethetett volna a jó öreg filléresbe, úgyhogy lementünk szépen hatan, koki, vica, dömpi, fanni, dani meg én, mintegy félrészegen, bár a fanni már a hányással küszködött. Ott meg kecskeméti ágyas pálinka akció volt, jutott nekünk is belőle, az nagyon durva volt, majd én meggondolatlanul felelevenítettem a hellyel és a portoricoval kapcsolatos élményeimet, úgyhogy ittunk egy olyat is. És itt történt az első hányás, vica gyomra nem bírta a dolgot, de nagyon ügyes volt, mert elért a vécéig, és szépen bele is hányt (ezúton is grat). Aztán a dani meg én ittunk még hubertust is, pedig azt már nem kellett volna, legalábbis a daninak biztos, utána hullafehérré vált, és csak kaparta az asztalt, aztán többször kivonult a vécébe, ahonnan engem, mint hű követőjét folyton durván kiküldött, hogy ne halljam, és mikor harmadszor ment ki, akkor árulta csak el, hogy eddig nem is tudott hányni, és már annyira az se zavarta, hogy esetleg meghallom, mivel igénybe vette a csodaujjam szolgáltatásait.. Kapcsolatunk egy magasabb szintre lépett, bizton állíthatom.
A filléressel kapcsolatos egyik előítélet, hogy onnan legkorábban a reggel felé közeledve lehet eljönni, mi is ötkor távoztunk, dömpi szerint ez megfelelő időpont volt, hogy meglátogassa a kokiékat új otthonukban, el is ment velük, mi meg elvisben nyugovóra tértünk:)
Vasárnap éjjel még aludtam egyet utoljára a lakáshoz tartozó nagyágyban, aminél kényelmesebbet nem is tudok elképzelni, aztán ugye kedden költöztünk, de erről már nem is akarok beszélni, elvisnek vége, elvis él.
*hadd tegyem hozzá, hogy rajongásom tárgyai közül ő volt az egyetlen aki valamit le is tett az asztalra, hisz tökéletes zenei ízléssel indítottam a tinédzser-koromat - ugyebár michael jackson-, majd jól látható az aljasodás folyamata az alábbi mérföldkövek mentén: backstreet boys, five, westlife
