Tegnap rendhagyó napom volt, mivel egyrészt nem járok mindennap konditerembe, másrészt nem látok mindennap sztárokat (írhattam volna a színészóriás kifejezést is) az utcán.
A konditerem nagyon izgalmas volt, a papócsival meg 2 lakótársával voltam, és annyira meg voltam zavarodva az elején, h bezártam a szekrényemen lévő lakat kulcsát magával a lakattal a szekrénybe:) Egyébként nagyon aktív voltam, bár a futópadtól az elején kicsit féltem, de aztán belerázódtam, sőt még sprinteltem is, ez a 12,7 km/órás sebességet jelenti, de ezt csak 1-2 percig bírtam, mert hányingerem lett tőle:) A végére annyira asszimilálódtam, h súlyzózás közben a bicepszemet (vagy inkább így írjam, h a "bicepszemet"?) nézegettem a tükörben, ahogy feszül vagyis szenved:) Akkor jöttünk el egyébként, mikor egy 50 év körüli faszi kérés nélkül bemutatta, hogyan kell hasizmozni, és nekem utánoznom kellett őt, és figyelte a technikámat:)
Aztán a papócsi mondta, h elkísér a móriczig, és akkor mentünk csak úgy simán a járdán, és egyszer csak ott volt a ricsi a barátok köztből!!! Nekem ez akkora élmény volt, rám is nézett, és szinte biztos vagyok benne, h érzékelte, ahogy megjelenik a katarzis és a téboly szememben:) Nagyon nehéz volt önuralmat erőltetnem magamra, pár méterrel arrébbról fel is hívtam azonnal a rockyt, h "nem fogod kitalálni kit láttam", mert tudom, h ő is "rajongó", és tudtam, h meg fog őrülni, de ilyen zseniális reakcióra nem számítottam, mert első kérdése az volt reflexből, h "és hozzáértél?!" :D Hát, mondtam neki, h sajnos nem
2007.04.26. 12:55
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://fecolany.blog.hu/api/trackback/id/tr255634173
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vercingetorix 2007.04.26. 13:42:06
a sztár (magyarul: csillag) amerikai kategória/fogalom. azokra az emberekre találták ki, akik teljesítményük miatt fogva csillognak a többiek előtt. ergo a kategória eredete és jelentése miatt magyarországon nincsenek sztárok. max sztárolt emberek.
ceva 2007.04.26. 17:21:48
Hát ezt eddig is tudtuk:) És ricsi egyértelműen még csak nem is sztárolt itt magyarországon.
"Az irónia szó ógörög eredetű; Az irónia olyan közlésmód, amelyben a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom. Az irónia eszköze lehet a szokásostól eltérő kontextus, kiejtés vagy más akár nem verbális gesztus is."(Wikipédia)üdv.
47039 2007.04.27. 17:50:29
hehh, igen, ő az én évám:)
peti 2007.04.28. 23:59:27
mit csináltál konditerembe ??? eltévedtél ??? :D:D:D
(ez nem wikipélda)