Csak el ne múljon fejem fölül ez a csodálatos mai nap. Természetesen szokásos apró-cseprő dolgok miatt csodálatos csak, hisz még mindig nem nyertem meg a lottóötöst (még mindig nem lottózok)
Volt ugye ma már munkaidő is, boldog 8 óra, szerelmem andrás odajött a csapunkhoz kezet mosni, mi mintegy 10 méterre tőle épp sajtos croissant-t (kiejését már korábban ismertettem) készítettünk hárman, ő rám, csak rámnézett és köszönt meg mosolygott, erre kolleginám évi - aki végignézte ezt a jelenetet:), az egészet- szintén rámnézett, kérdőn. Meg azért is volt jó a mai nap, mert imrebá azt mondta, h nem tudja miért, már az elejétől fogva kedvel, és adott is nekem egy marék bonboniert, mikor vittem a ládákat a ládamosóba, és eldugtam a zsebembe, és imrebá mondta, h csak annak adjak, aki barát, és volt vagy 10-12 darab, de épphogy jutott nekem, mert adtam mindenkinek aki ott volt épp a fagyosban meg a táblán, még egy csajnak is, aki ma volt először, meg még útközben a fagyos felé, lacikának én raktam bele a szájába, h ne kelljen levennie a kesztyűt, amivel a forró kenyeret szedi (ami természetesen nem tesz jót a kenyérnek, pszt) és szerettem volna adni az andrásnak is, mintegy kezdő lépésként, hogyha kivételesen nem nős és nincs gyereke, és mindemellett tetszem neki, csak félénk, akkor érzékelje, h merre hány méter. Persze nem mertem, tünci szerint ebből is látszik, h izomagyú vagyok:) Háát, maradjunk annyiban, h ezt még nem mondták rám.
Munka után meg elindultam vért adni, mert ilyen kurva jófej vagyok, de mivel a jófej mellett idióta is vagyok, először rossz helyre mentem, onnan elküldtek a vöröskereszt épületéhez a sugár útra, siettem hamargyorsan, mikor a batthyány-nál (hiába, mindig is mondtam, h ez egy szent intézmény) a sarkon találkoztam szerelmem andrással, aki épp munkából jött nyilvánvalóan, és először csak úgy rámnézett, majd félig visszafordult, megismert, mosolygott, köszönt; azóta meg azon aggódom, h elég csinos voltam-e, bár most látott először utcai ruhában, és a lisztes melegítőnadrágnál és az olajos/kakaós/lekváros/mákos/stb pólónál és ugyanilyen anyagokkal szennyezett arcnál minden jobb, ráadásul szoknyában voltam, és kata múltkor mondta, h jó a vádlim.
Véradás csúcsszupi volt, az aranyos doktor bácsi volt, ugyanaz, mint mindig, a klasszikus jóságos öreg doktorbácsik megtestesítője, aki mellett az ember még huszonévesen is úgy érzi magát, mint egy kisgyerek, aki csak lábát magas asztalról lóbálni jött a doktorbácsihoz, és akinek elmondhatja, h igazából hogyan tört el a keze, "de anyuéknak ugye nem tetszik elmondani".
Ezúttal beszélgetésünk nem a szokásos módon játszódott le, pedig megismert, azt hittem hozza a régi formáját, de most kerekperec megkérdezte, h szedek-e fogamzásgátlót, mire én azt mondtam, h nem. Régen ez úgy történt, h szedek-e fogalmazásgátlót (nyelvi humor, 1. lépés) mire én azt mondtam, h nem, mire ő megkérdezte, h tudom-e mi a legjobb fogalmazásgátló, mire én azt mondtam, h nem, (még akkor is, amikor már harmadszor hallottam) mire ő azt mondta, h hagyma, erre én értetlenül, tekintetembe némi kíváncsiságot vegyítve ránéztem, mire ő azt mondta, h hát, mert "öcsi, hagyj ma" (nyelvi humor, 2.lépés) Igen aranyos. Meg közben az egész szeméyzet örült nekem, hogy nullaneges-nullaneges:) a véremért veszek szeretetet:) hová süllyedtem
Aztán véradáson új rendszer van, végén választhattam 1 plüssállatot a sok közül, és azonnal barátságba keveredtem egy hóddal, aki úgy néz ki, mint egy veterán, és akinek kalapja is van, és hódfogai, és azok után ölemben vele mászkáltam még millió helyre a városba. Neve is van, már szinte azon nyomban volt, ő harrison. Illik rá, higyjétek el.
Harrison, a kalapos hód, épp az imént terített le egy leopárdot:
Jah és ma indul az őszi szezon, újra barátok közt, új főcímmel, új talányokkal, rockyval már háromszor beszéltem telefonon, mindannyiszor mindkettőnknek majdnem idegösszeroppanása volt
