Nem vagyok szomorú, csak olyan furcsa. Daniel hétfőn végleg visszament németországba, amiről egyébként csak onnan tudok, h kiírta facebook-on (ez olyan nemzetközi iwiw-féle), és habár már másfél hónapja nem találkoztunk, és tudtam az utolsó találkozásunk után, h ez volt az utolsó, de azért olyan furcsa... Mármint nagyon ritkán ismerek meg olyan embereket, akikkel egy idő után soha többé nem találkozok, és daniel olyan. Az ilyen dolgok meg, hogy tudom, h "sohatöbbé", rám komolyan képesek nehezedni. És nem is tudom, nyilván nem vagyok belé szerelmes, meg ilyesmi, nem azért, csak hát valamennyire azért "közel" kerültünk egymáshoz, és ha kimondom, ha nem, bizonyos szempontból nagy hatással volt rám, meg a köztünk lévő dolog a maga nemében. (Nem, nem jártunk) És nagyon örülök, h nem tartott az utolsó pillanatig, mert akkor nyilvánvalóan most nem ülnék itt többé-kevésbé nyugodtan, hanem -ismerve a fajtámat- kábé a szívem szakadna meg valahol egy sötét sarokban. Persze így sem jó. furcsa.