Szép dolgokról fogok írni, leszámítva mindjárt az elején azt, hogy a koki levágta csodálatos, nem-is-láttam-még-szebbet rasztáját. Szorosan idekapcsolódik a szombat este, melynek keretében kokinak még raszta haja volt. Már nagyon vártam a szombati hazatérést a fények városába (nagykanizsa ugyebár), bár mikor csütörtökön apám öccséék bejelentették, hogy jönnek hétvégére, és ott is alszanak, akkor kicsit megijedtem, hogy hogyan fogok elmenni az esti fergeteg partira, mint tünci szülinap, de sikerült. Első ötletem az volt, hogy viszem magammal idősebbik unokatesómat, nevezzük zsófinak, hisz ő már 18 éves, székellyel meg is beszéltük, hogy ha a rokoni szálakból indulunk ki, biztos szívesen jön mulatni. Már zsenge 13 évesen hordtam magammal a countryba meg a pizzakertbe, ahol végigasszisztált számos fröccsözést, és tőlem tanult meg öngyújtót gyújtani (addig meg sem fordult a fejemben, hogy ezt valakinek tanítani kellene) meg jégkockát csinálni cigisdobozból, amivel utóbb nagy sikereket aratott idősebb fiúismerősei között. Most azonban nem jött el, tekintve hogy éppen nagyon másnapos volt, ugye a rokoni szálak. Én viszont ott voltam, rettenetesen jó volt, főként nekem, mert akik nem tudtak eljönni, azok mind a pesten tanulók (először azt akartam írni, hogy pestiek, de az egész szervezetem tiltakozott ez ellen), akikkel én napi kapcsolatban állok, tehát én mindenkivel találkoztam, akivel már 1-2 hónapja nem. Remek volt, becsocsiztunk, aztán 11től hajnali 3ig üvöltve karaokeztunk a hugyosban, én még az egész előtt beugrottam monyiba tónibácsit megnézni, mert mondták, hogy mindig hiányolt. Én az ilyen estéktől annyira fel tudok töltődni.
Aztán most meg mesélek az új hobbimról, a korizásról. Csütörtök este volt másodszor a lábamon kori, előtte egy éve, azóta csak a szombatot hagytam ki, mert amúgy mindennap. Fannival és kedves kis évfolyamtársával, julcsival mentünk el csütörtökön, ill julcsi gyalog közlekedett, nem lévén annyi korink, és lévén julcsi sportellenes:)
Ekkor még nem tudtam fékezni. Így történt, hogy a lánchídnál, mikor tétlenül kerestünk egy éjjelnappalit a lejtős utcákon, gondoltam a szembejövő fiúknak odaszólok, hogy tudnak-e boltot a közelben, csakhogy én közben lefelé gurultam a fent említett lejtős utcák egyikén, és ugye még nem tudtam megállni, ezért a dolog úgy nézett ki, hogy odakiabálok a fiúknak, hogy sziasztok, majd mire elkezdtem volna a többit, már elgurultam mellettük, a végén már röhögve, mert felismertem a helyzetkomikumot.
Csütörtök éjjeli próbálkozásomat már olyan meggyőzőnek éreztem, hogy másnap délután egykor elindultam egyedül a fiúkhoz korival, retiküllel az oldalamon (az nagyon zavaró korival), óriási szélben, és ami szintén újdonság volt, óriási forgalomban (ma már természetesem leperegnek rólam az ilyenek:P) Hábét fel is hívtam, hogy 1 óra, most indulok, ő meg mondta, hogy oké, ő fél kettőig van otthon, mondom addig bőven odaérek. Elindultam irdatlan lelkesedéssel, bár vojti az első, itthoni lépések után azt mondta, hogy szerinte írjam fel a csuklómra a vércsoportom alkoholos filccel. Mintegy 1 percre a lakástól van a 6tól 24ig nevű bolt, mely előtt zebra magas szegélyekkel. A pénteki koritudásom szerint fékezni már tudtam, viszont a szegélyekről lelépni még nem, így mindig csak leugrattam. Így történt ez a bolt előtt is, csakhogy seggreestem, és ott ültem a zebra közepén széttett lábakkal, a zöld villogott, és mire kimenekültem a járdára már a kocsik is elindultak. Nos, ez az élmény rányomta a bélyegét a további utamra, mert annyira féltem a járdaszegélyektől, hogy a rákóczin, ahol nagyok a szegélyek, úgy jöttem végig, hogy minden alkalommal bementem egy belsőbb utcába, kerestem egy megfelelő szegélyt, átmentem, majd vissza a rákóczira. Így a dolog kicsit elhúzódott, úgyhogy fél2 helyett 14:20ra értem oda, roli jól ki is röhögött. (összehasonlításképp: az út busszal 20, gyalog 40-45 perc)
További koris élményeim már szerencsére fannival párban értek, vasárnap éjjel is, amikor megtapasztaltuk hogyan lehet ezzel a sporttal fiúzni, illetve inkább azt, hogy akarnak fiúk biciklivel csajozni, de nem nagyon voltunk vevők a dologra, mert éppen az andrássyn pihengettünk éjfél után egy sörrel a padokon, mikor 2 biciklis fiú megállt előttünk, felszólítottak minket trükkök bemutatására, amire én azt mondtam, hogy nézze meg, most ez a lábam van keresztben, de át tudom rakni a másikat, amire megkérdezte, hogy szét nem tudom-e tenni. Másik unszimpatikus dolog az volt, mikor le akarták tépni fanniról a gatyát, aztán mikor az "eltölthetnénk együtt az időt" felszólításra azt válaszoltuk (vagyis a fanni, ezalatt én próbáltam menőn korizni, hogy ne nézzenek hülyének), hogy reggel korán kelünk, akkor további jó korizást/bringázást kívántunk egymásnak, és elmentek.
Közben már nem félek a járdaszegélyektől, és fékezni is tudok, jó, mondjuk még elég nagy a féktávolságom, lejtőn lefelé meg végképp, de szerencsére majdnem mindenhol vannak oszlopok, amik nagyon jó szolgálatot tesznek. Általában egy zebra előtti megállásom úgy néz ki, hogy nekimegyek egy oszlopnak/kukának, ami megfog. Ettől egyébként izomláz van az egész karomban. Annyira élvezem az egészet, fannival mindig sok szép hídon kelünk át, meg sokat megyünk a duna mellett, és tegnap először az erzsébet hídon láttuk a hegedűs bácsit, ahol a madár se jár, aztán félórával később már egy másik híd lábánál volt, és akkor már ránkkacsintott és mosolygott, és arra se jár senki, úgyhogy szerintem a dunának játszik.
Aztán vannak további izgalmak, mint például tegnap egy hosszabb lejtő végén úgy gondoltam, hogy az üvegfalú buszmegállónak megyek neki, hogy megfogjon, de az egyik kezem elcsúszott az oldaláról, úgyhogy lefejeltem az üveget. Szerencsére csak egy bácsi állt ott, az is arrébb.
Aztán kisebb balesetem is volt már, konkrétan elütött egy autó, szintén tegnap. Akartam átmenni a zebrán, alapvetően teljesen vízszintes volt a talaj, de a zebra előtti utolsó 2 méter hirtelen lejtett, és tudtam, hogy ha ott elindulok, akkor nem tudok megállni már az úttest előtt, ezért az azelőtti részen várakoztam, fanni már átment, nézek balra, egyenes kocsisor, semmi nem indexel, mondom menjünk, elindulok, erre bazmeg bekanyarodik elém egy autó, nézek be a kocsiba, mondom talán észrevesz, de csak maga elé nézett, megállni tényleg nem tudtam, úgyhogy felkenődtem a jobb hátsó ablakra, valószínűleg egy sikítás keretében, úgy rémlik. Faszi rámnéz, én összeszedem magam, arrébbmegyek, kiszáll, de kedves volt, mert tudhatta, hogy későn kezdett el indexelni (amennyiben elkezdett, olyan hirtelen történt minden) és először azt kérdezte meg, hogy én hogy vagyok, csak aztán nézte meg a kocsit, melynek ablakán mindössze a bal könyököm felső hámrétegét hagytam emlékbe. Aztán további szép napot kívántunk egymásnak, és elváltunk. Semmi bajom nem lett, csak kék lett a könyököm, meg érdekes volt látni egy kocsi ablaküvegében, ahogy közeledek felé tátott szájjal, de egészen az utolsó pillanatig azt hittem, hogy valahogy kikerüljük majd egymást.
Most alvás, holnap a várva-várt nap, hogy nem kell időre kelnem!!!
