Tegnap elkezdtem igazán a szakdolgozattal foglalkozni, és tettem ezt egyedül a fiúk budai albérletében. A nap folyamán több dolog hathatott negatívan a lelkivilágomra, egyrészt a szakdolgozatom témája, másrészt az első egyedüllét ebben a lakásban (hangokat is hallottam például), harmadrészt hogy a háttérben a tévében a kód neve: merkúr ment, ami nem félelmetes, de egyedül nem nézném meg, még jó, hogy alig figyeltem. Ezek után lefeküdtem aludni, és öt külön dolgot rémálmodtam.
Az elsőben anyukámtól megtudtam, hogy apukámnak barátnője van, amit ő nyugalommal kezelt, én viszont hisztérikus zokogással.
A második álmom valahol szerbiában játszódott, férfi voltam katonai egyenruhában katonai egyenruhás társaimmal, a politikai helyzetről beszélgettünk, majd az ellenséges erők elfogtak minket, és tőlem elvették tüdit, direkt kínzási célzattal, amit én szintén hisztérikus zokogással kezeltem. (Azért képzeljünk el egy szerb katonát, akinek a leggyengébb pontja a plüssmedvéje:))
A harmadik álomban szintén háború volt, utcai harcok, füstölgő autók, gépfegyver-ropogás, házakat bombázó tankok, én védtelen nő voltam, és a kocsink mögött bújkáltunk a sonkoly hajnival meg a kurucz julival (gimis osztálytársak), de aztán valamelyikünk feje búbját meglátták, és elkezdtek lőni ránk, három nagydarab néger nő egy komplett fegyverarzenállal a testén, mire nekünk nem volt más választási lehetőségünk, mint hogy megadjuk magunkat, feltartott kézzel előjöttünk, a három nagydarab néger nő meg a géppisztolyt a hátunkba dugva elkezdett terelni minket valahová a kihalt utcán, és közben a kocsinkat felrobbantották, amit én szintén hisztérikus zokogással kezeltem, mivel benne volt az összes könyvem.
A negyedik álomban vékony testalkatú 40 év körüli, feltehetőleg nindzsa-múlttal rendelkező férfi voltam, és egy elegáns, nácik által rendezett kertiparti ideje alatt kellett ellopnom a házból valami fontos iratot vagy ilyesmi. A bejutással és a lopással nem volt gond, bele is raktam az iratot az avonos pénztárcámba (ilyenem van a való életben, bár azt nem tudom, hogy háborús körülmények között mennyit használtak ilyet a szövetségesek), és épp kúsztam a kerten át a kerítés felé, mikor a kertben éberen őrt álló rettenetesen sok ss-katona közül az egyik rám lőtt, majd kergetőzésbe kezdtünk, én viszont nindzsa-múltamnak köszönhetően felszökkentem a központi terasz fölé emelt gerendás tetőszerkezetre, csak túl vékonyak voltak a gerendák, hogy fel lehessen rájuk állni, ezért négykézláb közlekedtem, közben a nyomorult nácik egyre többen lettek alattam, én nem tudtam sehova se menni onnan, max lefelé lehetett volna, de ugye a nyomorult nácik. Viszont valamiért nem lőttek rám, hanem késsel (mit késsel, tőrrel!) dobálgattak, amiket én nindzsa-múltamnak köszönhetően a levegőben elkaptam, és visszadobáltam nekik, bele a náci szívükbe hallod. De persze egyre többen lettek, én meg már nem tudtam minden kést elkapni, mert fájt a tenyerem a sebektől, amiket akkor szereztem, mikor a repülő késeket a levegőben élüknél fogva elkaptam, csak pánikban tekintgettem a kerítés felé, meg azon törtem a fejem, hogy hogy az istenbe fogok odáig eljutni, ők meg csak dobálták tovább a késeket... Itt ért véget az álom, erre már valószínűleg hozzászoktam a háborús feelinghez, mert nem sírtam, sem álmomban, sem az életben.
Az ötödik álmom az előzőekhez képest vidám körülmények között indult, strandröplabdáztunk tömegesen, és közben a rhyme project új klipjéről (lásd) beszélgettünk, mellyel kapcsolatban én fennhangon kijelentettem, hogy szerintem a refrén eléggé sántít mivel úgy kezdődik, hogy "igazából tényleg úgy néz ki, hogy az van", nem mintha szakértő lennék, de ez gáz, és nem értem, hogy mért pont oda nem bírtak valami normális szöveget írni. Na, ezt épphogy kimondtam álmomban, mikor hátulról elgáncsoltak, nagy mennyiségű homokot rúgtak az arcomba, meg közben ütöttek és rúgtak ahogy bírtak. Mikor sikerült kiszednem a vért meg a homokot a szememből, akkor láttam, hogy a greg, a docta meg egy harmadik gyerek áll fölöttem és ordít velem, hogy ezt hogy képzelem, meg rugdal tovább:) A refrénről egyébként igazából is ez a véleményem, de ezek után gondosan ügyelek rá, hogy ezt az érintettek nehogy megtudják.
Azt hiszem ezek után nem csoda, hogy reggelre jobban ki voltam merülve, mint mikor lefeküdtem, arról nem is beszélve, hogy a sok sírástól bedagadt a szemem.
