Volt múlt héten egész héten át tartó indulat meg apróra összeugrott gyomor, például a legújabb, júniusban beköltöző lakótársunk miatt, akit felelősségre kellett vonnunk, mivel mint kiderült a júniusi lakbéren kívül még semmit nem fizetett. Azt, hogy a számlákat nem, azt vettük észre mi is, de az albérletet csak a főbérlő. Aztán ráadásul eltűnt 4 napra a iszonyat tartozásaival, nem csoda hogy kissé felszívtuk magunkat, összeesküvés-elméleteket gyártottunk, és már úgy vártuk haza, hogy ebből verés lesz és azonnali kilakoltatás, ehelyett lelkiállapotunkhoz képest kulturáltan megbeszéltük, hogy állítása szerint az anyja elutalta a lakbért (én tényleg szeretnék hinni neki) meg hogy akkor segítünk neki új helyet is találni, és még maradhat amíg kell. Ezzel kapcsolatban mondjuk én először kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó többet egy fedél alatt aludni vele, elhangzott az is, hogy "vagy ő, vagy én", amire abszolút ledöbbent, de azóta teljesen megenyhültem. A teljes történetet nem ismerőknek mondanám, hogy nem csak az volt a gond, hogy a mi pénzünkön (ami nem sok) él, hanem konkrétan összeférhetetlenség állt fenn, kb semmit nem volt hajlandó alkalmazkodni, hozzá meg nem lehetett.
Úgyhogy bojti-ügy lezárva, nagyjából, még ugyan itt lakik, de már keres lakást, mi meg lakótársat és sikerül harmóniában élnünk egymással, aminek én, mint szobatársa végképp örülök. Az első napokban kisírt szemekkel jött haza folyton, és én nagyon sajnálom, de ez a végleges.
Aztán másik ügynek is pontot kellett tenni a végére, nevezzük zsoltinak. Ugye mi elvileg jártunk, úgyhogy akkor mondhatom úgy, hogy pénteken szakítottunk. Nem volt nagy felhajtás, én előtte kicsit rosszul voltam, hogy jaj mit mondjak, hogy mondjam (a valós okokat, hogy unalmas és értetlen, ezáltal idegesít mégsem mondhattam), hábé és kata nagyon sokat segítettek, főként gagyi dalokból vett sorokat próbáltak a számba rakni a szakítást magyarázandó, kedvencem a "jött egy felhő, mi leszállt közénk". Aztán felcsöngetett, lementem, és ott az esőben sikerült végül kiböknöm, hogy ezt zárjuk le, magyarázatként nem tudtam annál többet kinyögni, mint hogy elmúlt, amit ő finoman szólva is nem talált elegendőnek, így kérdezgetett még egy 20 percig, hogy de mégis miért, mit csinált (hát ezaz, semmit, bazmeg, egy darab kőben is több élet van, mint benne), és belátom, hogy nagyon nem volt konkrét a mondandóm, de ilyeneket mégsem vághattam a fejéhez, meg ezek nem is feltétlenül problémák, csak én vagyok túl nagyigényű a háromelemű kívánságlistámmal, ami a fiúkat illeti. Ennek első eleme egyébként az hogy legyen vicces, meg tudjon megnevettetni, de itt már mindenki elvérzik. Szóval hálisten vége lett, fiatal vagyok még a megalkuváshoz:) Bár elválásképpen közölte, hogy azért még megihatnánk valahol egy sört, illetve, hogy majd hívjuk egymást, és legyünk barátok. Ez hülye? Meg amúgysem értem rá, hisz várt már az évad fergeteg partija....
